Egy fontos felmérés látott napvilágot az Exotecnél. A hivatalos adatok szerint ugyanis a cég raktári robotjai közel 30 millió kilométer gyaloglástól kímélik meg a dolgozókat. Csak hogy nagyságrendileg mekkora is ez a szám, jól mutatja azt, hogy ez a 30 millió kilométeres táv körülbelül 37 holdutazásnak felel meg.
A raktári robot nemcsak az emberek válláról veszi le a terhet, hanem a lábukról is
Az Exotec által közzétett hivatalos adatokból kiderült, hogy a vállalat első, 2017-ben szolgálatba állt raktár robotjai mintegy 28 791 005 kilométert mentek. A Skypod® robotok pedig több mint 5 millió kilométert tettek meg. És úgy tűnik, hogy a fejlődés megállíthatatlan: a Skypodok világszerte már közel 230 millió ciklust teljesítettek.
Egy ciklus azt jelenti, hogy a robot kivesz egy tárolót, elviszi azt egy komissiózó állomásra, és visszaviszi a tárolót a raktárba. Így egyetlen ciklus akár négy megrendelést is jelenthet. Az Exotec az alapítása után öt év alatt elérte az első, 100 milliós ciklust, és ezután mindössze egyetlen évre volt szüksége a második, 100 milliós ciklus teljesítéséhez.
Az Exotec Skypod rendszereit világszerte összesen 425 000 órán át használták, mintegy 99%-os üzemidővel. Ez pedig világszerte 15 országban elosztva 50 évnek felel meg.
A cég egyébként a világ legnagyobb márkái számára kínál raktárrobotikai megoldásokat. Robotjaikat és szolgáltatásaikat többek között olyan márkák is használják, mint a Több mint Carrefour, a Decathlon vagy a Gap.
A munka nem vész el, csak átalakul
Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy sok raktári dolgozó aggódik a raktári robotok térnyerése miatt. Azonban épp ellenkező hatás látszik körvonalazódni, hiszen csak az USA-ban tavaly mintegy 490.000 raktári ágazati állást nyitottak meg.
Ahogyan a fenti példából is jól látható, a robotok az egyébként megerőltető, repetitív vagy épp monoton munkát váltják le. Míg a raktárban dolgozó kollégáknak sokszor akár napi 20 km-t is meg kell tenni, addig a robotok implementálásával ez a távolság szignifikánsan, akár tizedére csökken.
Nem nehéz belátni, hogy ezen monoton munkák leváltásával az alkalmazottaknak rengeteg hasznos szabadidejük marad meg, ami megnöveli a termelékenységüket, ráadásul kreatívabb, izgalmasabb munkákkal.