A Locus kevesebb mint egy évtizedes fennállása alatt a raktárautomatizáció egyik legnagyobb éllovasa lett: eddig 430 millió dollár bevételt szereztek, a következő lépés pedig már a tőzsdei bevezetés lesz. A jelenlegi vezérigazgató, Rick Faulk 2016-ban vette át a cég irányítását. Az egyik legnagyobb innovációs szakkiállításon, a ProMaton osztotta meg gondolatait, egy interjú keretében.
Mikor alapították a vállalatot?
2014-ben. Valójában a Quiet Logistics cégbőll váltunk ki, ami egy 3PL vállalat volt, amelyet teljesen automatizáltunk a Kiva segítségével. Az Amazon azonban 2012-ben felvásárolta a Kiva-t, majd kivonta a terméket a piacról. Tehát nekünk egy másik robotot kellett keresnünk, azonban nem volt olyan, ami megfelelt volna az igényeinknek, ezért úgy döntöttünk, hogy építünk egyet.
Az Amazon egyébként sokszor felmerül a beszélgetéseim során, hiszen rendkívül motivált az, hogy a versenyképesség megőrzése érdekében különböző modern technológiák felé fordulnak. Hamar kell reagálni, tartani kell a lépést, hiszen az ügyfelek hozzászoktak a gyors, a másnapi, vagy akár az aznapi kiszállításhoz, amihez nagymértékű automatizációra van szükség.
A robotok telepítését személyesen kell elvégezni?
Érdekes tapasztalat volt, hogy a COVID idején a FaceTime-on keresztül végeztük az egyik telepítést. Nem egy hagyományos módszer volt, a kényszer szülte, azonban nagyon hatékonynak bizonyult. Úgy gondolom, hogy ennek lehetnek távolabbi perspektívái.
Még mindig szükség van emberekre, akik elvégzik a telepítést és a betanítást, de úgy gondolom, hogy egy idő után ezeket is képesek leszünk teljesen automatizálni.
A Locus megoldásában az árut a robotokra továbbra is emberek rakják fel?
Igen, de kísérletezünk az egész folyamat automatizálásával.
Hogyan kommunikálnak egymással a Locus robotok?
Van egy nyílt API-nk, ami először a raktárkezelő rendszerrel veszi fel a kapcsolatot, hiszen tudniuk kell, hogy mi az adott termék, a darabszám, aminek a robotra kell kerülnie. Potenciálisan tehát megvan az alap az egész folyamat automatizálásához, a célunk pedig az, hogy idővel minimalizáljuk a munkaerőt.
Érdekes egyébként, hogy többek között éttermek is megkerestek már minket az automatizációval kapcsolatban. Ezen a területen rengeteg a potenciál, hiszen az élelmiszerraktárak kevesebb, mint 5%-a van robotizálva. tehát még körülbelül 135 ezer raktár áll a folyamat előtt.
Beszéljünk egy picit a biztonságról. Mi a protokoll például akkor, ha egy robot és én egymással szembe megyünk? Meg kell állnia?
Megáll, vagy kikerüli a szembe jövőt. Már hihetetlenül fejlett a technológia; a robotok dinamikusan, valós időben tervezik meg az útvonalaikat. Sőt, továbbmegyek, a robotok egymással is kommunikálnak: az egyik továbbítja a másiknak az információt, hogy akadály van, kerülje ki, különben baleset történik. Így a másik robot már ezen infó birtokában tervezi meg az útvonalat.
Tehát kvázi egy nagy, felhőalapú térképet hoznak létre együtt, valós időben?
Pontosan erről van szó.
Beszéljünk egy kicsit a fenntarthatóságról, hiszen ez is nagyon fontos.
A miénk egy eredendően zöld modell. Több mint 12 000 robotunk van, és két kezünkön meg tudjuk számolni, hány robotot selejteztünk eddig ki. Arra törekszünk, hogy mindent újrahasznosítsunk, illetve megjavítsunk.
Mi történt azokban az esetekben, amikor le kellett őket selejtezni?
Sajnos elütötte őket egy targonca, és teljesen összetörtek.
Van tervetek a további tőkebevonásra?
Eddig körülbelül 430 millió dollárt gyűjtöttünk össze, az F sorozaton már túl vagyunk. A finanszírozás következő lépcsőfoka a tőzsdei bevezetés lesz, amint megfelelőek lesznek a piaci feltételek.