óbudai raktárrobotika

Raktárrobotika előadásunk az Óbudai Egyetemen

A raktárrobotika világának rejtelmeibe vezettük be az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetében működő Fuzzy Rendszerek Tudományos Műhely tanulóit. A „Logisztikai robotok világa” című vendégelőadást cégünk vezérigazgatója, az egyetem díszpolgára, Németh Attila tartotta.

Újnak mondható, ám robbanásszerűen fejlődő ágazatot ismerhettek meg közelebbről a műhely hallgatói március végén. Ahogy az Óbudai Egyetem is írja beszámolójában, a logisztikai robotizáció létjogosultságát a pandémia alatt bekövetkezett fogyasztási szokások megváltozása tette megkérdőjelezhetetlenné. Ezt a dinamikus fejlődést implikálta a járvány alatt hatalmasat növő e-kereskedelem, a több helyen tapasztalt raktár- és a munkaerőhiány.

Az előadáson különböző lehetséges robotizációs megoldásokba nyerhettek betekintést az érdeklődők, valamint szó esett arról is, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a rendszer tervezése során és milyen jellegű megtérüléssel lehet számolni.

Előadásunk már nem az első közös munkánk az egyetemmel. Együttműködésünkkel többek között már lehetősége van a hallgatóknak a tanulmányaik során logisztikai robotizációs tantárgy felvételére.